Browsing: prózavers
Felkent kényszerzubbonyom tán mindig is készen állt. Mesterséges vágyaim mind beprogramozva…
Tocsogó mocsokban hempergő vadakat, emberszívű állatokat láttam marakodni…
Ordasfejű csillagok között fekszem szótalan. Aludni már csak ritkán, ha tudok: betolakodnak…
Kié lehetett nem eredeti hang, mely nem zavarhatott Senkit, s aki hallotta csöndes gyilkos-éjjelen…
Bezárva az örökkévalóságra rendelt négy napig kórházi ágyak foglár börtönébe…
Lám ma is világít még a Nap: Ontja milliárd lakosú csillagok erdejében pisla fényeit az üstökös.