A számítógép előtt

Egyszer volt, hol nem volt, még az üveghegyen is túl, élt egy kislány. Úgy hívták, hogy Évike. Évike nagyon szeretett játszani, különösen a számítógépes játékokat kedvelte. Állandóan a gép előtt ült, és hol babákat öltöztetett a képernyőn, hol hercegnők kalandjait kísérte nyomon. Szülei megengedték, hogy gépezzen annyit, amennyit akar, de figyelmeztették, a piros gombot ne nyomja meg sohasem, mert akkor óriási baj történik. Évike szót fogadott a szüleinek, és mindig ügyelt rá, hogy a keze még véletlenül se érjen a piros gombhoz.
Egyszer nagyon belemerült a játékba. Egy királykisasszonyt kellett kiszabadítania az elvarázsolt kastélyból, ahová a gonosz boszorkány zárta. Sajnálta szegény királykisasszonyt, ezért buzgón kattintgatta az egeret, hogy mielőbb kiszabaduljon. Nagy igyekezetében a könyökével hozzáért a piros gombhoz. A gomb halkan pukkant egyet, majd lenyomódott. Évike szörnyen megijedt. Mit szólnak majd a szülei, ha megtudják? Ki akarta kapcsolni a gépet, de a képernyő felől szél támadt. Egy darabig kerülgette Évikét, majd felkapta, és beszippantotta a számítógépbe. Ott találta magát az elvarázsolt kastélyban, a boszorkánytanyán. Évike megismerte a konyhát, hiszen olyan sokszor látta már, amikor ezzel a programmal játszott. Azt is tudta, hogy a konyha közepén lévő üstben a boszorkány főzi varázsitalát, hogy a királykisasszonyt békává varázsolja. Magát a boszorkányt nem látta, talán valamelyik másik szobában járhatott. Elhatározta, hogy személyesen szabadítja ki a királylányt. Az ajtó felől neszezést hallott, ezért elbújt a függöny mögé. A boszorkány belépett a konyhába. Azonnal megérezte az idegen szagot. Így szólt:
– Tudom, hogy van valaki a konyhában. Azonnal gyere elő!
Évike megszeppenve jött ki a függöny mögül.
– Á, hát te vagy az? A varázsgömböm megmutatta, hogy jönni fogsz!- szólalt meg reszelős hangon a boszorkány. – Nézd, milyen finomat főzök. Gyere, kóstold meg!
És belemerített egy bögrét az üstbe.
A kislánynak eszébe sem jutott, hogy megkóstolja, mert abban a pillanatban ő is békává változott volna.
– Köszönöm, nem kérek- mondta a boszorkánynak.
A banya haragra gerjedt:
– Ha nem iszod meg szépszerével, megitatlak erőszakkal.
– Jó, iszom magamtól is- felelte Évike-, de kérlek, tegyél bele még egy kis csalánt, attól jobb lesz az íze.
A boszorkány a sarokban lévő puttonyához hajolt, hogy a benne lévő csalánt kivegye. Ekkor Évike gyorsan kicserélte a bögréjét a boszorkány csészéjével, amiben erőfokozó főzet volt.
– Még egy kérésem van- mondta Évike,- szeretnék veled egyszerre inni!
Így aztán egyszerre itták ki poharukat, Évike az erőitalt, a boszorkány pedig a varázsteát. Nemsokára félelmetes boszorkány helyett egy méregtől felfújt béka ugrált a kislány előtt. Évike tudta, nincs sok ideje, a varázslat hamar véget ér. Már szaladt is a kamra felé, ahol a banya fogva tartotta a királylányt. Eloldozta a vastag köteleket, és a királykisasszony szabad lett. Hálából megmutatta Évikének a meseországból kivezető utat. Hosszasan integetve váltak el egymástól. Évike nemsokára újra a számítógép előtt ült, mintha mi sem történt volna. Anyukája benézett hozzá:
– Kislányom, most már abba kellene hagynod. Egész délelőtt a képernyő előtt görnyedtél. Inkább mesélek neked a királykisasszonyról és a boszorkányról.
– Hadd meséljem inkább én!- kérte Évike, és látta, hogy a számítógépből rákacsint a királylány.