Határon túl
A Rém
A nézők izgatottan tolongtak a szorító körül. Nők, férfiak vegyesen, de kivétel nélkül mind túlfűtött állapotban. Várták a Rémet. Vilhelm is ott volt a nézők között. Embervadászként dolgozott. Amolyan csapatépítő beosztásban. Fel kellett kutatnia azokat az embereket, akik a legkeményebb testőrségben, szervezetben is megállnák a helyüket. Most éppen itt, Nyugat-Európában keresgélt, és folyamatos jelentéseket küldött főnökeinek Dél-Amerikába. Ide menekültek, itt találtak új helyet mozgalmuk számára. A vezetőség kivétel nélkül volt háborús bűnösökből állt. Ez a szervezet virágzásnak indult azon a helyen. Sok pénzzel, befolyással rendelkezett a kontinens legtöbb országában.
Ezek a mérkőzések illegálisak voltak, és esténként hatalmas pénzek cseréltek itt gazdát. Igyekeztek mindig más helyszínt biztosítani, hogy kicsi legyen a razziák alkalmával a lebukás esélye. A Rém kihívója már a saját helyén, a kék sarokban ült. A vörös sarokhoz ragaszkodott a Rém. Mindenki így hívta, mert nem tudott róla senki semmit. Nem tudták, milyen nyelven beszél, mert nem szólalt meg soha. Nem tudták, hol lakik? Ki ő? Lehetetlen volt kifigyelni, honnan jön, és merre távozik. A küzdelmeken nyert pénzzel sem tudni, mit kezdett. Nem látták még, hogy bárhol elköltötte volna. Egy dolog volt csak világos mindenki számára, hogy ember, de egyesek erről sem voltak teljesen meggyőződve. Arról már inkább, hogy a Rémnek nincsenek érzelmei. Edzői, persze csak jelképesen azok, a megfelelő saroknál várták őt. Senki sem tudta, hol és kivel készül fel a mérkőzéseire. Minden alkalommal mások töltötték be az edző és a gyúró szerepét. A várostól függött ez, ahol a mérkőzés, vagy inkább, mészárlás történt. Mert mészárlás volt, még akkor is, ha egyébként durva sport ez.
A Rém soha nem hagyta ki az alkalmat, hogy teljesen bele ne döngölje ellenfelét a padlóba. Esélyt sem adott arra, hogy a bírók részéről kérdéses legyen a győzelme. Minél több ellenfelet győzött le, annál kevesebben merték kihívni, kiállni ellene, de így már egy-egy mérkőzésért sokkal többet kapott, mint amikor még nem volt neve. Az volt az egyik célja. Kitűnni a semmiből, de erről nem volt fogalma senkinek.
Felmorajlott a tömeg, ahogy meglátták az öltöző felől közeledni. Néhányan pedig beordítottak neki valamit. Vilhelm figyelte a közeledő férfit, és eldöntötte, nem fogja szem elől téveszteni.
A Rém lassan, nyugodtan lépdelt előre. Nézte az emberek arcát. Néhány csinos nő szemébe mélyen belenézett, míg haladt a ring felé. Volt, aki ijedten lenézett maga elé. Volt, aki kihívóan állta a tekintetét. Ő csak ment, arcán nyoma sem volt érzelemnek. Csak a szeme élt, de az nagyon. Tüzesen, erősen sugárzott, szinte kicsaptak a lángok belőle.
Megállt a szorító közepén, és ellenfele tekintetét kereste. Amikor megtalálta, nem engedte el. Szeme sarkából látta, amint a bíró összeinti őket. Felemelte kezeit, miközben ellenfele máris támadott. Még ekkor sem engedte el a tekintetével. Érezte a jobb kéz ütését, és csattanását is hallotta, de ez nem volt elég ahhoz, hogy kicsit is megtántorodjon. A bal kéz ütése elől már nyugodtan, kimérten, épp csak a szükséges mozdulattal, de kitért. Azonnal meglódította jobb kezét, teljes test súlyát is bele adva az ütésbe. A találat borzalmas volt. Halk reccsenés hallatszott, és már folyt is az ellenfél orra vére. Meg kellett állni.
A Rém várt. Kezeit lógatta teste mellett, mintha elmélázna valamin. Ebben a tartásban nem is tűnt olyan erőszakosnak.
A bíró tovább vezényelte a menetet. Az ellenfél roppant dühösen, minden erejét bele adva nekirohant. A Rém bevárta. Amikor odaért hozzá az ellenfele, egy helyben kissé felugrott, és erősen lesújtott ballal. Telitalálat. Ez megállította a bősz rohamot. Amíg tartott a meglepetés ereje, a Rém két erőteljes, gyors, váltott felütést is elhelyezett jobb és bal kézzel. Az ellenfél csak tehetetlenül állt ott.
A Rém megállt egy pillanatra, fejét kissé elbillentve szemlélte a másikat, majd kegyetlen profizmusát bizonyítva, teljes erőből ismét belevágott ballal az ellenfél arcába. A másik teljes hosszában elvágódott.
A Rém elindul a vörös sarok felé. Mindenki eldöntöttnek tekintette a mérkőzést, de az ellenfél megint talpon volt, és hadonászott. Folytatni akarta. A Rém kérdően nézett a bíróra, miközben felhúzta egyik szemöldökét. Hiába, akármilyen kegyetlen, de mégiscsak sportszerűnek látszott.
A bíró tovább engedte a menetet. A vesztes ismét vad rohamot kezdett a Rém ellen, de az csak eltáncolt előle, mintha nem akart volna verekedni. A másik is azt hitte, ezért újra nekiugrott. A Rém ismét hátrált, ám az egyik hátralépés helyett, hirtelen irányt váltott, oldalt került, és előre lendült. Ezzel egy időben elindította híresen erős, legendás egyenesét. Talált. Néhány villámgyors ütést mért a mellkasra, és még egy hatalmas felütést. Ezt teljes erőből. Az eredménye az volt, hogy az ellenfél lassított felvételt utánozva, hídba hajlott.
Azután viszonylag gyorsan mégis talpon volt megint. Szemmel láthatóan nem volt jól. A Rémet kereste a tekintetével. Újra támadott, de esélye sem volt már. Mivel a bíró nem szólt, a Rém nyugodt mozdulatokkal ütötte tovább, ahol érte. Nem sietett, de minden egyes ütésébe mindent bele adott.
Ez már szinte kivégzésre hasonlított, mégis állt még a másik. A bíró végre megelégelte, és mintha csak véletlenül tenné, megállítva a menetet, fellökte a vesztest. Senki nem vette észre. Mindenki azt hitte, hogy eddig bírta. A férfi már nem tudott felállni. A Rém rápillantott, majd a bíróra nézett, aki ettől furcsán érezte magát. A tekintetből jött valami, amit nem értett.
Az eredmény egyértelmű volt. Mindenki ünnepelt, vagy legalábbis, aki a Rémre fogadott, s amíg ünnepeltek, a Rém eltűnt. Felszívódott. Vilhelm azonban résen volt, észrevétlenül követte. Az egyik pincefordulóban mégis eltűnt valahogyan előle. Kétségbeesve kereste a folyosókon. Elindult visszafelé. Egy másik fordulóban majdnem fellökött egy öregembert. Dühében már emelte a kezét, de aztán csak fújt egyet, és tovább sietett. Nem látta, hogy az öregember furcsán mosolyogva nézett utána.
Késő éjjel, a külváros egyik hatalmas csatorna bekötésének dupla elágazásánál, szakadt ruhában, nyugovóra tért egy ember. Mielőtt letette volna a fejét, egy fényképet nézegetett. A fényképről középkorú házaspár, és egy srác nézett vissza rá. Sóhajtva tépte szét a fotópapírt, és elkaparta az oldaltöltés földjében.
————————————————————————————–
Ádám László százados lassan felemelte a fejét az öltözőben. Ahogy ült a padon, a mennyezet repedéseit kezdte nézegetni, miközben fülelt.
„Hallom! Idebenn az öltözőmben is hallom, milyen izgatottan tolongtok a szorító körül. Egészen idáig elér a túlfűtött állapototok. Még várjatok kicsit. Kell egy kis magány nekem. Át kell változnom géppé. Nem lehetek érzelmekkel vezérelt ember. Kell a feladat érdekében. Nem tudtok rólam semmit, de így is akarom. Készen állok a cselekvésre. Most mennem kell. Vár a következő ellenfél.
Csak nyugodtan. Mindjárt odaérek a szorítóhoz. Nem szabad sietnem. Azt nem szeretik. Micsoda arcok! Őrjöngeni jöttetek, mi? Nicsak! Néhány csinos nő is. Mit szerettek ebben a sportban? Na, mi az? Te miért hajtod le a fejed? A barátnőd persze visszabámul. Ha tehetné, talán még a véremből is inna? Olyan a tekintete!
Itt vagyok a szorító közepén. Hol a kihívó? Megvagy! Látlak! Nem látom a szemedet! Nézz már rám! Látni akarom, milyen elszánt vagy? Mire készüljek? A bíró már összeintett. De hiszen te félsz! Félelemből nem lehet nagyot ütni. Na, ugye mondtam. Ez csak simogatás volt. Ezt pedig könnyű volt kikerülni.
Tessék! Így kell ütni! Látod? Már vérzik is az orrod. Na, szedd össze magad, addig várok. Nem akarlak bántani, csak amennyire kell, de ne hidd, hogy sajnállak. Ezt a sportot te választottad. Nekem KELL a győzelem, te pedig csak szeretnéd.
Most miért rohansz ilyen vakon nekem? Nyugodtan kell egy akciót kezdeni. Látod? Nekem még kétszer is van időm megütni téged. Most mi van? Nem támadsz? Akkor fejezzük be mára. Így. Most már maradj a padlón. Megyek a helyemre.
Folytatni akarod? Legyen eszed! Ilyen vad méreggel nem győzhetsz. Látod, simán kikerüllek, mert nem látsz a pipától. Na, most már tényleg be kellene fejezni. Gyerünk! A jól bevált kombináció! Fej, mellkas, mellkas, fej. Feküdj már le! Ne támadj! Alig állsz már a lábadon! Hát jó. Te akartad. Ütlek. A bíró lefújhatná, hiszen már nem is védekezel. Na, végre!
Köszönöm, bíró sporttárs! Ez jó ötlet volt, hogy fellökte. Én hiába ütöttem, nem akart padlót fogni. Azt hiszem, az eredmény egyértelmű.
Amíg itt ünnepel a tömeg, addig én lelépek. Majd reggel bejövök a pénzért. Úgyis csak délelőtt indul a vonatom a következő helyszínre. Hoppá, ki ez az ember, aki itt rohangál a folyosókon? Nahát! Vilhelm! Téged vártalak! Megtaláltál végre?! Remélem, most már a következő városban a meccsem előtt találsz meg. Nem utána. Nehogy megüss te! Akkor idő előtt vége a kapcsolatunknak. Nem ismersz fel, mi? Ez a jó. Menj csak! Ha elég ügyes vagy, holnap találkozunk.
Csakhogy kijutottam, jó ez az öregemberes álca. Na, mindjárt ott vagyok. Ezt a remek kis rejtekhelyet még délután kinéztem magamnak. Tágas és nagy az összekötő csövek miatt. Többé nem fogok motelszobában aludni. Csúnyán kiraboltak a rohadtak. Túl sokan voltak. Elalszom én bárhol. Legalább mindig edzésben leszek, főleg, ha egy-két alak belém köt. Akkor még gyakorolhatok is. Ha híres bokszedző lennék, az utcán tartanék tréningeket a tanulóknak. Ezek a profik nem is tudják, mennyi tehetség van elkallódva. Jobb trénerek bárkinél, mert kiszámíthatatlanok.
Na, megérkeztem. Fáradt, és álmos vagyok, de hol a fénykép? Megvan. Tovább nem őrizhetem, mert nyomra vezethet bárkit. Holnap befejezhetem a munkámnak ezt a részét.”
—————————————————————————————
Másnap este egy másik városban a kikötő közelében volt a mérkőzés helyszíne. Ádám ismét a padon ült éppen. Egy öltözőnek kialakított pincelyukban, amikor nyílt az ajtó. Vilhelm jött be a bejáraton. Ádám lassan felállt vele szemben. Egyforma magasak voltak, és a testalkatuk is hasonlított. Ádám a frizuráját is ugyanúgy hordta, mint a másik. Része volt a tervének.
– Beszél németül? – kérdezte a látogató.
– Igen.
– Volna egy ajánlatom az ön számára – kezdte, és közben elővett egy automata pisztolyt.
– Hallgatom – hajtotta le a fejét Ádám, és közben bal kezével megfogta a nyakában lévő törölköző szélét.
– Egy nagyon gazdag, és befolyásos szervezetnek dolgozom. A munkaadóm hajlandó volna megfizetni az ön szolgáltatásait, ha elfogadja a feltételeket.
– És, ha nem kérek belőle? – kérdezte Ádám, holott tudta, nem véletlenül került elő a fegyver. Nemleges válasz esetén nem lesz alkalma senkinek sem mesélni. Sem Vilhelmről, sem a szervezetről.
– Akkor kényte…
Vilhelm nem fejezhette be a mondatot, mert a törölköző az arcába csapott. Az a pillanat, amíg nem látott, elég volt Ádámnak ahhoz, hogy odaugorjon a falhoz. Lekapta róla a szegre felakasztott tűzoltó palackot. Ugyanazzal a lendülettel, amivel leemelte, precízen ütött is. A német, arcán a törölközővel, elvágódott és nem mozdult. Ádám gyakorlott mozdulatokkal levetkőztette az eszméletlent. Átöltöztette a Rémmé. Ő maga felöltözött, és magához vette Vilhelm iratait is. Most már csak a cserét kellett hihetővé tennie. Ahogy ott állva gondolkodott, szeme rátévedt a test mellett heverő poroltóra.
Az alvilágban futótűzként terjedt el a Rém halálának híre. Suttogták, hogy túl hamar jutott fel a csúcsra, ezért tették el láb alól. Utolsó mérkőzése előtt valószínűleg felkeresték az öltözőjében, és egy tűzoltó palackkal agyon verték. Nagyon haragudhattak rá, mert szinte a felismerhetetlenségig összeverték az arcát. „Minden csoda három napig tart”, mondja a közmondás. Mivel nem nagyon ismerték, úgy merült el személye a feledésbe, ahogy jött. Hirtelen, nyomtalanul. Senki nem kereste.
4 hozzászólás
Háát, talán csak a második meccs idejét toltam volna el 1-2 nappal, a többi nekem teljesen rendben van.
Várom a következőt és gratulálok.
Úgy látszik, néha kapkodok, elsietek dolgokat, pedig az életben sem szeretem a sietséget. Lehet, hogy itt az a problémám, nem tudom mivel kitölteni azt az egy-két napot. Ha eszembe jut valami, feltétlenül beillesztem.
Köszönöm!
Kedves Artúr!
Nekem fogalmam sincsen a profi öklözés vadhajtásairól, az "emberviadalokról", de azt tudom, hogy ahol pénz van, oda úgy gyűlnek a népek, hogy kétségeim vannak afelől: el lehet-e bújni előlük? Titokban lehet-e tartani a személyazonosságot? A győztesen fürtökben lógnának a "segítők", potyalesők. Ez így nekem nem annyira hihető, de lehet, hogy nincsen elég fantáziám hozzá!
Most jó kislány vagyok, és nem írom meg, hogy én hogyan oldanám meg a kérdést, mert a múltkor megígértem 😀
Judit
Kedves Judit!
Igazad van abban, hogy nehéz megoldani a névtelenséget, de nem lehetetlen. Nem akartam bővebben kifejteni a hogyan-ját. Nem is nagyon tudom, de talán egy példa megmagyarázza, miért gondoltam, hogy lehetséges.
Gondolom, ismered a Pink Floyd együttest. Tagjainak nevén kívül nem sokat tud róluk a közvélemény. A mai napig is titok, homály fedi magánéletüket, és sok információt nem lehet találni róluk. Kivéve a zenei tevékenységüket. Az teljesen ki van "csontozva".
Egy egész konvoj kamion szállítja a felszereléseiket koncertről koncertre. Több ezer embernek adva ezzel munkát, megélhetést. Mit is írok? Hiszen ez már a múlt. Nem is tudom, mi van velük mostanában.
Köszönöm, hogy jó kislány vagy!
🙂