mindig a szerelmes vers vezet,
a mély fájdalmas szavak
megértve fognak velünk kezet.
Sok versben mi olvasók
úgy szeretnénk vissza változni,
és ott egy-egy vers sorban
a múltban próbálunk lapozni.
De egy olyan kis versben
ahol csak a nyomorról írok,
van aki velem szenved
de sokszor csak egyedül sírok.
Minden versem sorában
egy mutatóujj van eldugva,
és sokszor elértem azt,
hogy több helyről, ki lettem rúgva.
Sokszor írtam már arról
amit elfeledni szeretnénk,
de sokszor csak bámulunk
az helyett, hogy mi segitenénk.
Tudom, én olyan vagyok
mint egy vándor lelkiismeret,
elégedj meg kicsivel:
„A kép fontosabb, mint a keret!”