és azt ovastam egy könyvbe
karácsony előtt a szívek,
másnap kukák lesznek tömve.
Nekem nincs semmi diplomám
sehol még oklevelem se,
soha nem lettem dicsérve
még egyszer sem kitüntetve.
Bizonyítványt azt még kaptam
a törvény megkövetelte,
de, hogy milyen jegy volt benne
az senkit sem érdekelte.
Az utca nevelt ott engem
és néha egy-két jó barát,
az én nevelő szüleim
kis közben a Szabó család.
A tizedik gyerek voltam
akkor a Szabó családnál,
de ahol kilenc jóllakott
én is ott ültem az asztalnál.
A Szarvaséknál őriztük
a határban a juhokat,
én és az Imre barátom
sajnos, már öt éve meghalt
Emberi érzések tüze
acélozta meg meg eszem,
egy kis mosoly mint jutalom
a legértékesebb nekem.
A szív nem ír oklevelet
csak ragyogó szemeket ad,
az ész, az sok mindent leír
de sokszor, csak üres szavak.
Egy kis autodidaktát
formált belőlem az élet:
„Csináld magad, ha más nem!” – 's ezt
teszem, amióta élek.
Igaz, van benne olyan is
amire később azt mondom:
„Látod, ezt nem kellett volna”
és tévedésem bevallom.
Mi gyarló emberek vagyunk
tévedni ma már jól tudunk,
most már, csak azt kell bevallani,
hogy, sokat kell még tanulnunk.
Sokan nem értik még azt meg
a gyengeség, az erősít,
de sajnos ma legtöbbször, csak
bámulókat összecsődít.
Saját maga kap jó érzést
ha másikat szenvedni lát,
bámészkodva áll és nézi
de valóban semmit sem lát.
Ma azt hajtja mindenki „Szép
Karácsonyi ünnepeket”
„De mit teszek, hogy az legyen?”-
E kérdést soha sem teszi fel.