Kopogtatok.
Magamra csuktam
az ajtót.
Kopogtatok.
Előttem kitártam
az ablakot.
Változnak
az idők
– a tér képei
egymásnak feszülnek,
közös nevezőre
jutnak színeik –,
a homokóra
vízszintesen
pergeti szemeit.
Szemszögről haladok,
jutok nézőpontra.
Kopogtatok, kopogtatok.
Az ajtó az ablakra kacsint,
és összesúgnak előttem.
Hallom, ahogyan
a fényfüggő árnyékot
maga mellé állítja a világosság.
Kopogtatok.
Az ablak rám néz,
az ajtó engem figyel,
mindez egyszerre történik:
a zár kinyílik,
a nyílás bezárul.
Kopogtatok.
Álomról
álomra
ébredek.
Csend a hallgatás társam.
Nincs se ajtó, se ablak.
A test, mint kényszerzubbony,
nem szorítja lelkemet.
Összenőttek velem idegpályáim,
összes lettem az eggyel.
Kopogtatok.
Meglátogattam önmagamat,
a Szellem üdvözölt.