Szívemet átjáró bú emészt el engemet,
egy angyalt hívok a mennyből,
talán ő majd megfogja a kezemet.
S elvezet.
Az örök megnyugvásba,
az örök elmúlásba,
csillagok fénylő tanyájára,
madárkák égi hazájába
…
Elvágyódás
Szerző: Kicsi KavicsSzerző: Kicsi Kavics
2 hozzászólás
Több versedet olvastam. Szép gondolataid vannak, de igen röviden fogalmazol. Egyik versed hozzászólására jegyezted meg (nem szó szerint): neves költőinknél is előfordult, hogy a végrímek nem csengenek össze. Ezért kezdőknél is megbocsátható (ezt már én mondom). Gondolom, szeretsz a versekkel fogalalkozni, ezért ne szegje kedvedet, ha kritizálnak, mert abból tanulni lehet.
A gyakorlattal pedig mindig csiszolódhatsz. Ezért csak rajta, írjál sokat.
Köszi, Kata! Megfogadom!:-)