Így év vége felé, mikor a heteket
csak ünneptől ünnepig számlálja az
ember, már előre néz (hátra talán nem
mer): jut-e még kalácsra, mézre, idén a
fa majd a plafonig ér-e?… És már lép is
tovább – ahogy kergeti a könyörtelen
idő. A napok konok egymásutánja
úgy görög alatta, mint ezernyi szürke
kő, s ha olykor színes kavicsot dob elé
az élet, elég, hogy szebbnek lássa tőle
a búcsúzó évet. Hisz' csak néhány röpke,
zúzmarás éjszaka, fagy marta, késői
virradat, és az esztendő elveszti a
homlokára mélyült, szélfútta ráncokat:
átbillen a lomha, békés nagymutató,
s már a küszöbön térdel a tavalyi hó.
9 hozzászólás
Nagyon szép, még ha keserű is. Az utolsó két sor mesteri!
Igazán tetszik, szívből gratulálok!
üdv, macs
Nagyon köszönöm, kedves macs 🙂
Neti, szokás szerint…
Te vagy minden versed, minden rajzolt vonalad, és nagyon érzem a képeidet. De úgy látom, mindenki, akinek van szerencséje téged olvasni.
Én nagy szerencsémnek tartom.
aLéb
Nagyon köszönöm, kedves aLéb, jó Téged látni 🙂 Neti
Élvezet olvasni minden versedet, Netelka. Ebben is csodálatos képeket társz elénk. Nekem különösen a megszemélyesített esztendő tetszik, ahogy elveszíti ráncait.
Üdv: Colhicum
Nagyon köszönöm – örülök az elismerésednek 🙂 Neti
Szia!
Nagyon tetszik. Élvezet olvasni Téged. Látom magam előtt a képeket, átérzem a gúnyosabb részeket. Legainkább ez a rész tetszett: "A napok konok egymásutánja
úgy görög alatta, mint ezernyi szürke
kő, s ha olykor színes kavicsot dob elé
az élet, elég, hogy szebbnek lássa tőle
a búcsúzó évet."
Ez nagyon bejött! 🙂
Gratulálok neked ehhez a versedhez is!
Szia!
Az év végének közeledte elmerengésre késztet. Nagyon jól leírtad ezt versedben.
Szeretettel: Rozália
Mishu, Rozália, mindkettőtöknek nagyon köszönöm 🙂 Neti