Mint, aki sejti, bölcsebb
a betűknél, kútba épített toronyból leugrik,
hisz rég megutálta e Hiéna Kort,
mint, aki lépdel, de séta közben
folyton önmagát gáncsolja el.
Valló tekintetével örökbe
fogadna egy kisbabát,
Mint, aki átlépne a múlt-jelen-jövő hasítékán,
akár a vakok,
olyanképpen némán,
akár a némák,
időtlen rendben a rendelt időben,
hogy úgy a földön,
a jelenből a jel kitündököljön.
Időnként körülvesznek ebből
a mihaszna, velejéig defektes korából
a soha be nem fejezett barátságok,
méla ígérgetések, melyeket
hajlamos vagyok komolyan venni.
“Majd meglátogatunk, öreg, ne félj!
Viszünk neked hamburgert, kínai kaját!
Csak ne hagyd, hogy bedaráljon az Élet!”
– felelik.
Egyszer majd biztosan különleges utakra
tévedek, ahol előkészíthetjük
létem javított kiadását,
az Idő repedéseit
lelkiismeret-furdalás nélkül
tömködhetem tele bolond álmokkal.
Vonatkozási pontokat keresve
bolyonganék, akár
nyughatatlan Odüsszeusz,
ki még mindig nem találta meg
biztos talajú helyét.
Jól tudom:
gubbasztó kamerák leadják a drótot,
a portyázó oroszlánfalka köre bezárul.
Egy barbár isten nézett szemembe,
s rettegtem tőle,
hiszen tudhattam, védőügyvéd
– annyi se sok -,
hogy biztos módszerekkel kóterbe vágjanak.
A világ mostan acsarkodó
hímpillérekkel, manipulálható
propagandákkal szól hozzánk:
mindet a ragadozó kéz kívánsága irányít.
Tépelődés lettem.
A magány csöndjébe bilincsel a Lét.