Számot vetett magával, merre ment,
és azt is átgondolta, merre nem,
s tudta már, elhagyták az emberek,
futni utánuk vajh mért kellene?
Órákon át kint állt az esőben,
várva a filmszerű megtisztulást,
de csak csend lengett levegőben,
nem érezhette azt, amire várt.
Átkelt még pár tájon és országon,
s kiket látott, rá mind némán néztek,
úgy hitte, már tudta, mit is várjon,
és többé nem adósa a létnek…
Ott áll most is valahol egy dombtetőn,
várva a múlást, de sajnos az se jön…
4 hozzászólás
“de csak csend lengett levegőben” – hiányzik a névelő a sorból. Egyébként nagyon tetszett.
Kedves Balázs!
Nekem nem hiányzott a névelő… szerintem így van jól, ahogy van. Nagyon tetszik, hogy a gondolataidat kristálytisztán, és ráadásul teljes mondatokban veted papírra. Kiváló munka!
Szeretettel: A.
Mostanában nagyon foglalkoztat a magány, nekem ez is arról mesél. Poppy
Szia!
Zseniális!
Üdvözlettel: Zsolti!