Derül arca a gondterhelt égnek,
Ott, hol a fák, ifjak, vének,
Egymás fülébe súgnak cinkosan,
S kiállva sok közös félelmet,
Esélyt adnak az életnek,
Bölcsességgel, alázatosan.
Ezt a fül dolgot nem tartom szerencsésnek. Tudom, hogy a falnak is füle van, de, a „Hol a fák egymásnak suttognak” megfogalmazást mégis csak jobbnak tartom. Persze, mindenki a magáét csinálja.
Nem véletlenül írtam, hogy a fák egymás "fülébe súgnak". Érzékeltetni szerettem volna hogy az ifjú és az idősebb nemzedék méltónak találja az egymás iránti bizalmat. Mert az élet rendje megköveteli ezt.
Nem véletlenül írtam azt, hogy a fák " egymás fülébe súgnak". Érzékeltetni szerettem volna azt, hogy mennyire fontos, ha az idősebb és az ifjú nemzedék egymást méltónak tartja a bizalomra. Mert az élet rendje megköveteli ezt.
Véleményedet köszönöm.
9 hozzászólás
Szép vers lett, mély mondani valóval. Elgondolkoztató volt.
További szép hétvégét 🙂
Szép gondolatok egy rövid versben.
Üdvözlettel: Kata
Mekkora dolog az alázat… Nagyon szép vers, köszönöm.
Szeretettel: Klára
Ezt a fül dolgot nem tartom szerencsésnek. Tudom, hogy a falnak is füle van, de, a „Hol a fák egymásnak suttognak” megfogalmazást mégis csak jobbnak tartom. Persze, mindenki a magáét csinálja.
Üdv. a
Kedves antónius!
Nem véletlenül írtam, hogy a fák egymás "fülébe súgnak". Érzékeltetni szerettem volna hogy az ifjú és az idősebb nemzedék méltónak találja az egymás iránti bizalmat. Mert az élet rendje megköveteli ezt.
Kedves antonius!
Nem véletlenül írtam azt, hogy a fák " egymás fülébe súgnak". Érzékeltetni szerettem volna azt, hogy mennyire fontos, ha az idősebb és az ifjú nemzedék egymást méltónak tartja a bizalomra. Mert az élet rendje megköveteli ezt.
Véleményedet köszönöm.
Köszönöm, Rebbel, értékelő szavaidat.
Örülök, Kata, hogy így látod.
Én is köszönöm, Klára, Hogy szépnek látod a verset.