Beléptem rajta, tervem volt megkeresni a királyt.
Álmot láttam, borzongatót-szépet,
én voltam a hősnő, a hős egy kísértet.
Meg kell őt találjam! – lábaim vittek a kastélyon át.
Csak egy cél vezérelt: meglelni a királyt.
Uram, Királyom! Hol van hát két óvó, ölelő karod?
Életre kelt az álom, eljöttem hozzád, tudom, te is ezt akarod.
Nélküled nem élek, és nem is halhatok.
Tébolyult-őrjítő e köztes állapot.
Segíts rajtam, Király, gyere el értem!
Vigyél magaddal! Hát hiába kérem?!
Nem élhetek veled, meghalok hát érted.
Ruhámra rászárad élénkpiros véred…
Nézd! Az én vérem a tied mellé csorog…
Gyere gyorsan, Király! Nemsoká' meghalok…
Hajamat tépve, ruhámat szaggatva rohantam tovább,
s egy varázslatillatú pillanatban elém lépett a király.
Rám nézett gyönyörű, áttetsző szemével,
átölelt két erős kísértet-kezével.
Nem szólt egy szót sem, nem is volt rá szükség.
Ketten eggyé váltunk, majd együtt váltunk füstté.
Felszállott a füst, gomolygott az égbe.
Eljött a Királyom, eljött értem végre!
11 hozzászólás
Gratulálok! Nagyon tetszik!
Szeretettel:Selanne
Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszett.
Üdvözlettel: Mariann
„Ruhámra rászárad élénkpiros véred…” Minden előzmény nélkül, ez hogyan történt?
„Nézd! Az én vérem a tied mellé csorog…” Mitől ez a véráradat? Elvágtad a kezed? A király még sehol, csak a vére áll tócsákban?
Dolgoznék még ezen. a
Válasz antoniusnak, I. rész:
Az a jó a költészetben, hogy leírhatod azt, amit érzel, amit gondolsz, ami benned van, s teheted mindezt úgy, hogy nem kell megmagyaráznod, mit miért írtál, miért írtad úgy, ahogy et cetera, et cetera.
Az irodalomórák számomra legérdekesebb része a verselemzés volt. Csodáltam azokat az embereket, akik pontosan tudták, hogy mit érzett például Petőfi, mialatt megírta a Szeptember végén című versét vagy akármelyik más, remek költeményét. Az igazság persze az, hogy mosolyogtam. Hisz honnan is tudhatnánk, hogy a régmúlt költői, írói milyen indíttatásból, milyen érzésektől vezérelve írták meg aktuális műveiket. Persze, következtethetünk a történelmi háttérből, az író életrajzából, de pontosan sosem fogjuk tudni.
Válasz antoniusnak, II. rész:
Valahogy így vagyok ezzel én is – félreértés ne essék, nem akarom magam Petőfihez, sem más, nagyszerű költőnkhöz hasonlítani, csupán valamiféle magyarázatként, gondolatmenetem megértését megkönnyítendő írtam le a fentieket.
Ez a "történet" született meg bennem, ezeket a képsorokat láttam magam előtt, ezek az érzések fogtak el, és én szavakba öntöttem a bennem lezajló érzéseket, "eseményeket".
Akinek nem tetszik, nyilván nem fogja még egyszer elolvasni. 🙂
Köszönöm a hozzászólást.
Üdvözlettel: Mariann
Ez nagyon jó,nagyon tetszik:)Grat.hozzá:)
Üdv:Domi.
Köszönöm, hogy elolvastad. 🙂 Örülök, hogy tetszett. 🙂
Üdvözlettel: Mariann
Igazán érdekes verset írtál. Gördülékeny, olvastatja magát és még egy történetet is elmesél. Tetszik az atmoszféra is, amit köré festettél. Ez nálam egy ötös 🙂
Üdv.: Phoenix
Köszönöm szépen az értékelést! 🙂
Üdvözlettel: Mariann
Szia!
Előre bocsátom, nem vagyok jó verselemző. Ezt támasztja alá egy általános iskolai esetem is, amikor életem egyetlen "zakóját" kaptam irodalomból. Sajnos engem kérdezett meg a tanárnő, hogy "Amikor Petőfi végre gyalog felért Pestre, milyen indíttatásból kezdte el írni a verseit?" A válaszom, "Sokat gyalogolt, mire felért, pénze sem volt, és éhes lehetett nagyon, ezért gyorsan írt pár verset, amit a kiadók megvettek tőle."
Nos. A vérengzést, ami a versedben zajlik, talán jelképesen lehet értelmezni. Például, elvérzett pár udvarlód, vele együtt majdnem te is, mire megtaláltad a fehér paripásat. Amúgy végig azt éreztem a versed olvasása közben, mintha egy sor álomképet látnék, mert a váltások között nincs igazán átmenet. Ettől persze még vers a versed, csak nem olyan, hanem ilyen.
🙂
Üdv.: Artúr
Szia! 🙂
Köszönöm, hogy elolvastad (vers mivolta ellenére). 🙂
Üdv.: Mariann