A zöld a kertben fölér megint tökig,
fűnyírni, jaj, meg ásni kellene,
a lusta kertészt napra nap lökik
az árnyai, és ócska jelleme.
Ültetek. Megmetszem majd az almafát,
pótolni kell a megkopott füvet,
a naptár lassan nyárba fordul át
és nincsen bennem semmi lendület,
hogy átpofozzam gondokba vert magam
a télirozsda-mart szerszámokon,
nyakamban –új idők!- Pató Pál átka van,
s gazok között kertekről álmodom.
18 hozzászólás
Szia aLéb! 🙂
Már írtam máshol erről a versedről, de akárhányszor olvasom el, annyiszor kerül le róla egy újabb réteg, amelyek értelmezésében a cím többféle megközelítése segít.
Az egyedi, kiváló formatartás mellett a tartalom is bravúros, igazán a te stílusodat tükrözi a szerkezeti és gondolati felépítés, a ritmus és a dallamos sorok közé vitt mondanivaló is. Bennem most a „patópáluras” párhuzammal a kifelé küldött iróniád erősebben dominál, mint az önirónia.
Olyan vers, amiben minden olvasó találhat önmagára vonatkoztatható üzenetet akár egyéni, akár szélesebb síkra térve is.
Gondolkodásra ösztönző, tanulságot hordozó, értékes vers-tükör.
Köszönöm, hogy itt is olvashattam. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Nagyon szépen köszönöm a véleményedet, és örülök, ha "hámozod", mert igyekeztem bele aktuált is tenni, meg persze, kicsi iróniát/öniróniát is természetesen.
Örülök a véleményednek, köszi.
aLéb
Amúgy, bírlak olyan Pató Pál urasan is!
tisztelettel: túlparti
Kösz, túlparti. Örülök, ha tetszett.
aLéb
Szia aLéb!
Szeretem (mint nagy természet imádó) az ilyen metaforikus képekbe rejtett mondanivalót. Az ember csak nyírja, nyírja azt az itt-ott megkopott füvet, – a "töke is tele van" vele -, de a gaz mindig kinő. Aztán meg legyintünk, hogy ráérünk még kiírtani ezt a sok gazt… pedig nem érünk rá. Szép kertekről álmodik a lelkünk, de mire a rozsdát lepucoljuk, megint sok lesz a gaz, a lendület meg fogyóban.
Ha innen olvasom, ha onnan nézem, ez egy kiváló vers. (Bár ez a kiválóság nem szokatlan tőled… Te soha nem követsz el verstani hibákat?)
Élmény volt a versed.
Szeretettel: Vox
Szia Vox!
Nagyon örültem az elemző, elgondolkodó, és elgondolkodtató hozzászólásodnak. Köszönöm szépen a vers minősítését is :-). Dehogynem, gyakran hibázok, aztán vagy kijavítom, vagy megmagyarázom, hogy így akartam :-).
Nagyon köszönöm, hogy itt jártál.
aLéb
Szia aLéb!
Az elemzés az elmaradt (nem tudok én olyat) de hogy elgondolkodtattál, az tény. Nem Petőfi Pálját juttattad eszembe a ráérős hozzáállással, inkább Vörösmarty versét.
Akartam is mondani, hogy Húzd, ki tudja meddig húzhatod de… mégse! ("Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett") ültethetünk mi almafák helyett narancsligeteket akár, szegfűvel palántálhatjuk tele a virágoskertet, a gaz mindig, mindenütt kinő, bármennyire szorgalmas gazdák vagyunk is. Így van ez, évszázadokon át. Szóval azok a versek, amiben egy metaforába rejtett gondolatba az ember messzire szárnyalhat, ott kevés annyit mondani, hogy hűűű, de jó ez a vers. 🙂
Egyébként meg igazad van 🙂 Ami esetleg hiba, azt mindig meg lehet magyarázni.
Üdvözlettel: Vox
Szia Vox!
Igen, jól olvasod, a vers címe sem véletlen, ráadásul választások közelednek :-), így a többes értelmezésnek még nyílnak lehetőségei. Az igazad mellett azért gyomlálni muszáj, és valóban nem, nem érünk rá.
Köszönöm, hogy úgy érzed, jó ez a vers, örülök a véleményednek.
aLéb
Kedves aLéb!
Magamra ismertem…
Üdvözlettel: Attila
Kedves Attila,
köszönöm hogy olvastad!
aLéb
Azért van ebben a kertészkedésben valami nagyon gyümölcsöző…
Grat, üdv
leslie
Leslie, mindig örömmel látlak a verseim alatt, köszönöm, hogy itt voltál.
aLéb
Kedves a Léb!
Elég baj, hogy "új időkben" nálunk már csak az álmok nagyok.
Üdv: Kati
Kati,
kinek hogyan :-). Van akinek nincsen elég nagy álom, mások a kisebb álmokkal kell beérjék, és sokan már nem álmodnak. Örömmel láttalak a versnél.
aLéb
Ha jól tudom, a régi időkben vadásztunk és gyűjtögettünk, gyakorlatilag minden nap. Nem nagyon voltak tartalékok, nem voltak hosszú szabik, amikor megszokhattuk a semmittevést. Viszont volt minden nap elég szabadidő. Állítólag boldogabbak voltunk. Lehet, hogy még mindig ez volna számunkra természetes. Állítólag nem szabad nagyon szigorúnak lenni magunkkal 😉
Gyula, lehet ebben valami, amit írsz, bár talán éppen emiatt érdemesebb ma szigorúnak lenni magunkhoz. Könnyen elvisznek csinált dolgaink a valóban fontosaktól… Köszönöm, hogy olvastál.
aLéb
Mindig csak az a rohanás! 😊
Kedves Edit, de azért már most is várom a tavaszt :-).
Örömmel láttalak itt.
aLéb