Akár időjós, figyelem az eget,
jön-e nekem-kedvező, vad vihar.
A távol fekete felhőket terelget,
céda Napom hol be-, hol kitakar.
Elúsznak fejem felett az orkánok,
csak csöndes eső áztatja ruhám,
pedig én egyre jégverésre várok,
s hogy villámok ezre csapjon le rám.
Mosson a földbe haragja az égnek,
száz felbőszült ciklon szakítson szét!
Tán felmagzik bennem újra az ének,
s hoz még virágot e kiszáradt rét.
10 hozzászólás
Nagyon borus (szomorú) a versed, de remélem a lágyeső is hoz még virágot a kiszáradt rétre. s nem kell felböszült ciklon!
barátsággal Panka!
hú de kemény…
csodás a versed, mint mindig kedves Neti,
de a hangvétele…?
nagyon tetszett:)
gratulálok
Köszönöm a biztatást, kedves Panka 🙂
Erika
Kedves András, ha nem tudok írni, az mindig elszomorít :/ De azt hiszem, ezt az érzést mind ismerjük…
Köszönöm 🙂 Era
Kedves Netelka!
Habár a közmondás azt mondja, egy jól dozirozott orkán után az idő mindig szebb lessz. számunkra az nem mindig fontos. És számodra sem. Europában, úgyszolván soha nincs forgószél, mint Amerikában, de mégis vannak csodálatossan szép napok. Próbálj magaddal megbarátkozni, és mindjárt nem kivánod, a megsemmisitő orkánt.
üdv Toni
Hú! Egyetértek Andrással.
Amúgy tudjuk, hogy természeti képekben jó vagy, de ez az allegórikus kifejezésmód külön nagyszerű!
Gratula, mint mindig!
Poppy
Kedves Toni, nekem magammal semmi bajom 🙂
Köszönöm, kedves Poppy, nagyon örülök a véleményednek! 🙂
Valóban néha kell egy lökés, egy megrázó / felpezsdítő élmény, ahhoz, hogy a hétköznapiból csodálatos dolog fakadjon. A cím vidám grimasz a vers tartalmára.
Szép napot!
Jessyrose
Köszönöm a hozzászólásod, kedves Jessy 🙂