Kedves Márk!

Kedves Márk!

Táncolnék veled a szerelmes számra,
úgy, ahogy elegánsan tettük a bálban,
vagy kakaót hoznék a betegeskedőnek,
hogy hasznát is lásd a tökéletes nődnek.
Össze vagyok törve, s ezt mondtam már százszor.
Elhiszem, hogy fáj, ha a szerelmed átkoz,
de sokkal nagyobb súlya van a kimondott szavaknak,
hisz isten is szavalna, ha teremteni akarna.

Ezerszer írnám le azt, amit érzek;
hogy őszintén mennyire szeretlek téged.
Fognám a kezed most, hogy távol vagy,
úgy sírnék a válladon, mint jégcsap, mikor megolvad,
de ha tartós a hideg, tőrként leeshet,
és átszúrja szíved, bármennyire szerethet.

Emlékszel? – kérdezném, s mesélnék estig,
hogy nyugodtan aludhassak Pestig.
Hogy kényelmesen utazzak útban Kígyósra,
lehullatta szirmait a féltve őrzött rózsa.
Alvó maci lett az éberből, rongyolódik szegény.
Ólomként húz a nyaklánc, mára elég nehéz,
s a gyűrű már a mutatón, mert majdnem leesett,
a dobókockás karkötő a polcon reszket.

Szétnézek, s egy porszem is téged idéz,
a Kedves bármennyit ígért, most is kérdi; miért?
Kedves-e ő? – Igen. Az én szívemnek.
Bolondnak tartanak azok, kik ismernek.
Eshet a hó, ha bennem szüntelen a zápor.
Ezúton kívánok boldog karácsonyt!

Szeretettel:
A te Dórid.