Hallgatom a vén aggastyán-este
miccenő mocorgását…
A vén Duna szennyes-szürke habja,
akár a foszlott trágyalé-kupac,
örvénylő fekete-lyuk jéggöröngyöket
hoz-visz gyorsított futásszolgálattal.
Mázsás árnyékokat vet rám megannyi csillag
s ember-roncsok dédelgetnek
egymás között trón-fosztott,
ikrásodott neonfényeket.
A város már megint zsibongó,
komiszkodó ember-dáridós forgatagban dúskál.
Mintha sokan inkább Dáriusz elveszettnek
hitt kincsesládáját keresnék,
kutatnák mohó zsákmányolással,
semmint hogy a szeretetet,
emberi-baráti jó szót magukba fogadhatnák.
Kígyózó sorban állás
valamelyik látszat-ingyenkonyhán,
ahol egy-két celebecske,
sztárocska még feltűnik.
“Á! Kedves Művésznő!
Nagyon tetszett a dala a tévében!
Ha esetleg meghallgatná
szomorú gyermekkorom rákfenéit!”
– Válasz rendre elmarad,
mert két gorilla-agyú, marcona testőr
máris ott terem,
s akár nemkívánatos osztály-idegent
vagy épp K. U. K. kipaterolnak az ünneplő forgatagból.
“Húzzál innen, kis köcsög, míg szépen mondom!”
– hangzik otromba fenyegetés.
Eltűnődőm: mintha minden egyes évben
unos-untalan egyforma sablonnal
adományokat várnának el,
és a bűvös 1%-ot.
Ám a gazdag-ember
biza háromszor is meggondolja,
mielőtt egyesekkel jót cselekszik!
Bízni benne sem lehet immár!
Akár egy érzékeny szeizmográf,
titkon mindig bejelez a lélek
zsigeri ösztöneiben az érzés:
kiben bízhatok, s ki az, kit szándékosan
inkább messzire elkerüljek, akár a pestisest!
Mert egyre gyanakvóbb, számítóbb,
manipulatív lett megint a Világ,
s benne az ember csupán csöndes,
gyötrődő átutazó.
1 hozzászólás
“Mintha sokan inkább Dáriusz elveszettnek
hitt kincsesládáját keresnék,
kutatnák mohó zsákmányolással,
semmint hogy a szeretetet,
emberi-baráti jó szót magukba fogadhatnák.”
Megkapják a szeretetet és az emberi szót?
Szeretettel: Rita 🙂