Az óceán mélyéről nézem e világot
Aranyló napot, és ezüst holdat látok
Néha sötétbe borul a tündöklő ég
Csak eső hull, s a villám hasít felém.
Ilyenkor a hullámok magasra csapnak
A büszke tengerjárók, nyögve imbolyognak
Az árbócok kosara vízzel lesz teli
Az angyalok sírnak, könnyeik engedik
A cikázó halacskák a mélyben lapulnak
A tomboló vihar egyszer elcsitul majd.
A sötét égbolt szine lassan kékre vált
A hullámok taraja is szelidül már.
Bíborpalástját a hajnal kibontja
Szivárvány színeit az kék égre szórja
Mikor elő bukkan az első napsugár,
A hold ezüstsarójla búcst int már.
Lenntről nézem e csodás világot
Csak napfényt látok, és sok-sok boldogságot
Mikor a holdsugár újra rámköszönt
Szívemben szeretet, gyöngyszemként tündököl
2 hozzászólás
Szép vers, tetszik.
Szeretettel: Rozália
=)
tényleg nagyon eltértünk a te gondolatodtól=)!
de a végére visszakanyarítottam…
üdv: d e n d e