Vak szóközök közt űzöm kóbor ujjaim
nem fékezi az ész elugró ösztönét
szavak folyása rítus, üszkös foltjain
átüt még néhány hangnyi fájó büszkeség.
Panaszlapokban fuldokló papírkosár
a parkettára hányja fájdalmam sarát,
a déli fény ujjával rám legyint, ne már,
egy összegyűrt lapon árnyékba botlik át.
Ketten vagyunk, a súlyos szürkeség, meg én.
Felfalni jött ami belőlem megmaradt,
most csendesen figyel árnyékos szegletén
szobámnak, csont, izom, és néhány bőrdarab
kapaszkodik az ében billentyűzeten,
az én vagyok, s a szó, utolsó szalmaszál,
hogy gondolattá érjen bennem, küzdelem,
ha elbukom, a csend süket ködébe zár…
12 hozzászólás
Szia!
Remek kis vers!!
Nekem hangulatilag Radnótit idézi, de természetesen
nagyon érezni rajta a bennsőd és egy modern kor
ötvözetét.
Még jó néhányszor el fogom olvasni!
üdv.
leslie
Kösza véleményed, leslie!
aLéb
Nagyszerű vers! (Ezután már itt foglak olvasni, csak jelzem :))
Köszönöm, Neti! Az okra viszont kíváncsi vagyok….
aLéb
Kedves aLéb!
Szomorkás versedhez gratulálok! Elbukásra nem szabad gondolni, s a csend, csak nélküled maradjon süket!
Ismételten szépet alkottál!
üdv:
hamupipő
Köszönöm, Hamupipő!
aLéb
Ez meglepően megrázó vers lett… Legalább is bennem nem a "szomorkás" ill. a "kissé negatív" érzést keltette, hanem egy az egyben földhöz vágott…De azért a szürkeség nem fog felfalni mert magad vagy a fény:)
Köszönöm, Angel! Örülök, ha így látod.
aLéb
Kedves aLéb!
Megrázó, és ha szabad így fogalmaznom egy picit nyers is – de pont ettől tökéletes – ahogy a képek is azok! Gyönyörűen írsz, élvezet olvasni a soraid!
Köszönöm!
Jodie
Jodie, örülök, ha tetszik amit és ahogyan írok. Köszönöm, hogy itt jártál.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Kívánkoztam ide cseppnyi szabadidőmben. Ezt választottam a címek alapján, igazi telitalálat volt. Amikor elolvastam, mostani önmagam láttam egy tökéletesnél tökéletesebb tükörben.
Nem tudtam volna így leírni, de amint elolvastam, rögtön megtaláltam benne azt, amit a magam javára fordíthatok. A záró szakasz kapaszkodó, megerősítette mai elmélkedésem és annak gyümölcsét.
Jó vers, neked majd három éves, nekem friss. Kemény gondolatok vánszorgó, de mindenképpen felfelé ívelő akarattal. Bizonyítottál, nem buktál el. Ennek örülök! 🙂
Jó volt itt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
A verset visszaolvasva ma is érzem annak a pillanatnak a hangulatát… :-). Igen, szerintem gyakan küzd mindenki a súlyos tehetetlenséggel, a jövő húsba akadó kérdőjeleivel, önmagával. Köszönöm, hogy olvastál, és annak nagyon örülök, ha pozitív kicsengését érezted a versnek.
aLéb