Bizarr színkavalkádba merülve
úsztak az időtlen arcvonások,
a létre másik létből tekintve
nevettek a külső valóságon.
Két dimenzió több mint a három,
gondolta a síkba zárt agyvelő,
ám a téren kívül alig látott,
honnan orvul dezertált az idő.
S mikor felcsaptak a narancs lángok,
a hőt arca alig érezte meg,
olvadt a festék, hamvadt a vászon,
s csendesen porladt el a fakeret…
Úgy hamuvá a finom vonások,
hogy bizton hitték: ismerik a valóságot.