Irigylem tőled a lágy "l" betűt,
a sokezernyi "e"-t és a "t"-ket,
a harmatos "h"-t és a hosszú "ű"-t,
s hogy téged a rím mindegyre éget.
Sajnálom tőled a szép szavakat,
a "gyöngyöt", a "könnyet" és a "napfényt",
az "álmot" a "kék végtelen" alatt,
a "szeretleket" és a "költeményt".
Nevesd bátran szánalmas önzésem,
vess meg, hogy ma még olvasni is fáj,
percenként mar belém a türelem,
és a rám feszült némaság-homály.
Mert tebenned a szó most is zenél –
míg én csak dal-torzókat vajúdok,
tizennégy nap telt és épp annyi éj,
hogy halva születnek a verssorok.
4 hozzászólás
Szia Netelka!
Az első, és a második versszak nekem nem igazán tetszik, de ez csak az én ízlésem. Verselőknek többet ad, és mond, mint nekem, viszont a harmadik és negyedik versszak bombasztikus. Nagyon telitalálat nálam.
🙂
Kedves Artur, köszönöm az őszinteséged 🙂
Megint egy felfedezés! 🙂 Arturnak talán azért nem annyira tetszett az eleje, mert ott olyan, kissé közhelyes szavakat, kifejezéseket "irígyelsz", amiknél te ezerszer jobbakat írsz. Mint ahogy az utolsó két versszak is bizonyítja. 🙂
Üdv,
Poppy
Köszönöm, Poppy 🙂