Az otthontalan marakodásban
a megtévesztve manipulált Ember
hamarján elszivárog, akár a levegő.
Az idő lassan mindent széttapos,
mire egykor még azt mondhattuk ért valamit,
mert értelme-értéke lehetett.
Túl valami sürgető, átható konok őrület,
talán a kétség láza kezdi már a gondok
ráncait növeszteni, s a lelket is alakítani?!
Elkezdődött valami, s a begyepesedett
agymosott idiota-agyakban jó volna
megreformálni a szabad-gondolatok csíráit.
Kihül a gondolat szó-futamok tánca
még mielőtt a hangok szűrve-fűzve
dallá szőné őket, mert az agy már
csapdába zárta vergődni tud csupán.
A homály vitorlái mögül kilépett
az ébredés óriása Hangyamilliárdok laknak
a dombon és nem tudják,
hogy van halál.
Elfuserált paradox figurákat épít,
rak egymásra egynémely szószártyár patriarcha
és tréfaképp egy szálig learat.
Vigyázzatok, mert nem lesz
könnyű soha az élet.
Nem hagyunk itt semmi véglegeset,
csak kezdetleges nyomait a Létnek.
A káoszból aligha lehet kivezető út,
hisz a Világ tovább bonyolódik.
Keresztezési pontok fészkelnek a szívben.
A mai fizetésből nem futotta
alapvető élelmiszerekre,
pedig a vásárlóérték talán
euróban még meglehetne,
ha a spekulációt kilyukasztanák.
Elrendezzük a nap tervét fejünkben;
s közösségi médiák súlyos címeit elolvassuk
nem állva meg az útkereszteződéseknél
a piros lámpa előtt.
Barátaim,
mellkasunkban mindannyian
egy földgömböt cipelünk,
mely tüzesen kidudorodik
a huszonnégy óra hálójából.
Mostan mindenki inkább küszködik
a szennyel. Jól tudom, hogy milyen Folyton
készülő, mindig feszülő zúgó Időt szülő,
sürgő-serdülő- kínokat-tűrő
Fogódzkodna mindenki bár
a határtalan Végtelenbe…