Időnként mosolyt hazudik
kicsorbult arcomra a tükör,
pedig a ma, s a másnap is
újra és újra kerékbe tör.
A zúzós, szürke reggelek,
a kedd-szerdák taposómalma
rám ég, majd csendben lepereg,
mint bőrömről a nyári barna.
A hétköznapok folyosóján
rideg és unalmas a csempe.
"Jó látni téged" – mondanám,
de ott is csak én jövök szembe.
2007. február 7.
4 hozzászólás
Csak tudnám mi a titkod, nagyon szeretem a verseid!
Nagyon köszönöm, örülök neki 🙂
Bő két évvel késöbb írtam egy verset pontosan ilyen címmel -és azt hiszem hangulattal.
A tiéd remek lett-gratulálok!
üdv:pdw.
Köszönöm szépen 🙂