A Sziget még ma is épp olyan,
s a Duna is folyik rendületlen,
ott a szív szeret – halálosan,
mint mi egykor, kócos éveinkben.
A huszonhatos ma is ott jár,
s a Pala előtt kígyózik a sor,
jó a fagyi a Kaszinónál,
s még mindig szép a régi kolostor.
Csak az a tölgy nem heverte ki,
hogy már nem minket rejt el az árnya,
de vén fejét büszkén felszegi,
hogy bánatát senki meg ne lássa.
6 hozzászólás
Imádom a Szigetet, akár rólam is szólhatna a versed… 🙂
Akár 🙂 Köszönöm 🙂
Érdekes a tölgy “szemszögéből” (is) láttatni a Szigetet. Hát igen, mindenkinek megvan a maga mesélnivalója a Szigetről. Üdv, Poppy
Igen, ebben biztos vagyok 🙂 Köszönöm ittjártod 🙂
szia Neti!
Nagyon hangulatos, kicsit melankólikus-szomorkodós
e versed. Tavaly ősszel voltam kint a szigeten, de most
úgy érzem újra ki kéne menni, kezemben ezzel a 3
strófával, megállni, kicsit merengeni a múló időn és
világon…
Na…
…szóval jó lett
ölel leslie
Köszönöm, kedves leslie!