Majd egyszer megírom, ami ma fáj,
most még görcsbe rándul tőle a toll.
Elmesélhetem, ha nagyon muszáj,
de jobb, ha ma láthatatlant játszol,
és úgy hallgatod konok csendemet,
csak így váll a vállhoz, észrevétlen.
Mikor a sok apró rossz eltemet,
magamat se könnyű elviselnem.
Te csak légy velem, de ne lássalak,
higgyem, hogy magam vagyok a Földön,
kerülj, mint haragot a szép szavak,
nekem ma a vers is néma börtön.
Ismersz. Holnapra, lehet, már nem bánt
mindaz, mi most még a lelkemen ül.
De most kérlek, kapcsold le a lámpát,
és csak úgy – legyünk. Ketten, egyedül.
5 hozzászólás
Az a legszebb, ha egy kapcsolatban megteheti az ember, hogy vissza vonul. Egymaga nézheti át a dolgait, kicsit békén hagyva, egyedül, még akkor is, amikor a másik ott van mellette. Kis magány a házasságon belül. Szép vers, és kicsit lehangoló.
Szia!
Valaha láttam egy olasz filmet, az volt a címe: Ketten, egyedül. Az persze nem volt ilyen romantikusan szép, mint ahogyan leírod a pároddal való aznapi viszonyod. Nagyon megfogott a versed. Minden tökéletes benne: az érzések kifejezése, a rímek, a gondolatok.
Colhicum
Mindkettőtöknek köszönöm!
Húúú, Neti, ezen a gondolaton rágódom én is, és ahogy te megfogalmaztad, nekem már nincs is mit leírnom, csak olvasom és olvasom és…………
Üdv! Hanga
Kedves Hanga, nagyon köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszett!