Háromnegyed hat elmúlt!
Az álom megváltó édenéből, ím, kiűzettél,
mert el kell, hogy kezdődhessen a kijózanító
hajnali robot: mechanikus cselekvés!
Látomásaid visszakényszerítenek még
így is, félig hibernált éber-álmaidba!
Ruháid türelmesen várják,
hogy mosógéped dübörgő dobjában
kedvükre hancúrozzanak s kergetőzzenek;
tested hirtelen telítődik
a lejáratott tudattal:
Nélküled kezdődött el a Nap!
Egyre várakoznál szavára,
hátha még hallhatod,
de odakint hallgat
a külső Világ, s alig felelget!
Koponyád univerzumában
a reggeli kávé előtt
szédülten zakatolnak a Hold-csillagok;
mélyülő üregei a cudarabb jövőnek!
Szótlan eltársalognak
körötted árnyékai
a romba döntött lehetőségeidnek,
hogy mit nem ragadhattál meg?
Sokszor magadba szippantod inkább,
mert elviselhetetlen
a kimondott mondatban
benne tartogatott,
alattomos hazugság;
egyre vadabbul tombolnak
orgiázó bulizók,
hiéna-torkú, szánalmas perc-emberkék!
Elbújna már mindig
legszívesebben, aki eddig kitartott,
reszketett s félt!
Vérereid őserdejében
visszaszívódna lüktető
vérpatakok csatornái!
Igazi bölcsességed az,
amit elhallgatsz, magadban
egyre tartogatsz!
Fáradtan, kiürülten végzik most
még dolgaid túlhajszolt szerveid,
míg nem szólít természetes
dologra az anyagcsere!
– Ki megtanulta felismerni,
meglátni önző teste hangulatait:
hogy hazudós szavakba többet
bele nem csimpaszkodhat!
Még hallgat benned egész!
Hallgatnak benned
a számító részek!
Nyugodni vágysz még egyre
előre megtervezhető mozdulatban,
s nem is tudhatod, sebzett lelked
szirmain mikor csillan derengve a fény?
1 hozzászólás
“Igazi bölcsességed az,
amit elhallgatsz, magadban
egyre tartogatsz!”
Szeretettel: Rita 🙂