Browsing: Versek
E karcsú váza éke merre lett: a liliom, mit úgy ápolt kezed? Kimúlt? Hová lett orcád széles mosolya…
Lehet, hogy jön majd, lehet talán nem! Vártam, aztán a Senki becsöngetett. Nem tudtam látni…
Ha est – az könyv. Damasztból persze, födél bíborlik két felén; aranyló csatját, nem sietve…
Katona lett nyalka, deli. Egyenruha fess és tiszta. Szíve büszkeséggel teli. Ilyen legény aztán ritka.
Göröngyös sírjának virág födelére Ráborult az alkony megtört napsütése. Éneklő madárkák…
Ó, te boldogan táncoló sugár, vidítsd fel az utam a léten át, mutatva hogyha botladozva jár…
A messzeséget tán még most is érzem, hogy útra keltek, elindultak, vagy épp meghaltak körülem…
Az est az én könyvem. Díszeleg fedele bíbor damasztban; arany csat, kioldom, hízeleg, kezem…
Fáradt nap, ha véget ér, Gond és baj a múltba tér. Hogyha jő az éjszakám, Angyalok vigyáznak rám…
Felhőpárnám, ha megrázom, Tollpihék helyett a fákon, Csillogó vízcseppek ülnek, ágain…