Csendek

Vérnarancs tűzbe bámulok.
A nyári éjszaka konok
sötétjét apró szikrák
szaggatják szerteszét.
S míg pattog a fahasáb,
hunyt szemmel hallgatom
az égig érő, szívet tépő
csönd-zenét.

*

Hallgatsz, hallgatok.
Páros magányunk
csöndfalán csak
szívverésünk dörömböl.
Meg se hallod –
s én sem mozdulok.
Pedig szeretnünk kéne
’tiszta erőből’.

*

Jó így a csöndben,
karodba bújva.
Mintha egy pillanatra
szívünkre hullna
az a régi-régi érzelem.
Beléd burkolózom,
meg ne fázzon bennem
ez a ki-betakart,
elszenderült szerelem.

*

Hallgat a szó bennem.
Meg nem született soraim
bebábozódva pillangó-
létre várnak.
Rám telepszik a csend –
a foglyul ejtett gondolat
nem növeszt ma szárnyat.

2005. augusztus 13.