Kint jártam ma a temetőben
Számoltam, indulás közben,
Hány csokrot kell vigyek
Hány eltemetett szívet
Rejt ez a néma kert
Kint jártam ma a temetőben
Emlékeztem menet közben,
Régen elrejtett arcokra
Halványuló alakokra
Képekre a szívemben
Kint jártam ma a temetőben
Hallgattam e méla csöndben
Lelkemben elrejtett képeket
Miket feltárt bennem az emlékezet
Itt vagytok, itt vagyok veletek
Kint jártam ma a temetőben
S eszembe jutott a csöndben
Itt rejt majd engem is a föld
Itt ölel a sír amely betölt
S elfeledtet mindent ami rossz
2006
4 hozzászólás
Én nem szeretek kimenni, mert félek az emlékektől, de ez a vers után…
megmozgattál most valamit….
mhm…
nem baj ha nem írok most már semmit?
Tetszetős, ügyes vers. Én azt a négy darab talán véletlenül beleírt vesszőt elhagynám. Persze ez csak az én szubjektív véleményem.
Köszönöm, hogy olvastátok.
Titusz: én is ritkán járok a temetőbe, emlékezni itthon is lehet, és amíg emlékezünk addig velunk élnek.
Nagyon szépen felvezetted a lényegét a sírkert titokzatos élményét