Browsing: szonett
Lombok árnyain suhannak az évek, hol simogat még szállván az ifjúság koldus jussán. Mint lehelet harmatát vonzza, minek cseppjein felsejlenek…
Elmúlik mint pillanat, s tovaszáll az élet, és szebb nekem mint versidézet, mi megérinti szívemet. Teveled és rólad súg a…
A tintató nyugodt, a toll kiszárad, üres lapot kapar, hiába írok, pedig szavadra hívok új imákat, te nem tudod, s…
Az utca ismerős, talán a házak is. Egykor éppen itt, a fák tövében egy asszony erre jött sietve. Ében hajába…
Mécsek világánál ejtem ki neved, ejtem ki százszor is homályba vesző messzeségeken, hol jártam már veled szűk falán az időnek,…
Sóhajokba írt remények vagyunk mind valakinek a szívén s talán belül sorok és sorsok szavain, mik szerint ábrándul gyúl fel,…
Költővé nevelt az idő s a szavak, bár illene is annak hinni magam! De jól tudom én, csak úgy kel…
A régi nyár, a régi csend mind velem maradt bennem rejlő ifjúságomon, ahol elhitten mindenkor reméltem, aki tebenned leltem meg…
Láttam magányod búra hajló képét néha felsírni az őszi ég alatt, s leveleid hordta a szél olykor szét, amikor már…
Elhív az idő, elhív foszlányain… Ti szótalan századok, hogy rohantok át az éveknek tűnt valahányain, hol már a messzeség veletek…