Browsing: prózavers
Szilvabefőttet ettünk akkor régen, abban a kis vidéki szállodában. Ugye, emlékszel? Egy kanalunk volt csak szerencsére! (Előző este az étteremből…
Az ablaknál állt, a párkányra könyökölt, mint küszöbre fojtott lépés; tiltakozása némaságba fúlva. Az utcát pásztázta, hol játszi lelke a…
Ahogy az úton végigsuhant az utolsó napsugár a házakon megborzongtak a vörös dísztéglák Egy autóbusz sóhajtott s halk szavú cipő…
Lisztes már a kezem, a szemem, a lelkem. Naphosszat várom, hogy a búza peregve ujjaim közt nevetve váljék kenyérré. tenyérvér…
Utolsó sugarait mutatja a nap az égen, hogy búcsút intve alámerüljön az éjsötét feketében, ott hol a fény utoljára világítja…
Add kölcsön temetetlen lovadat, kérlek, ne hagyd a Nap alatt. Hadd fürösztöm verejtékem sóiban, hisz fogain bogáncsot sír a hab.…
Bolondnak a bolondnak a barátja, ha a bölcsek igazát akarva nem látja! Hiszi, hogy nem jobb az árnyékba húzódni, mint…
Valamikor réges-régen, vidáman cigánykerekeztem… Ma már nem megy. Valamikor a kertünk legmagasabb fáit is megmásztam, fenn a tetején esett legjobban…
Várom, hogy már olyan régi legyen egy-egy emlék, hogy csak fekete-fehérben lássam, és mégis jó legyen rá visszaemlékezni. Hogy megsárguljanak…
Lusta, álmos délután volt, vasárnap, mikor születtem. Az Édes sokáig vajúdott velem. Olyan sokáig! Asszonysors, mondhatnátok, gondolhatnátok. Én meg csak…