Browsing: prózavers
Újra s újra elindulok egyik-másik úton, hogy volt-magamhoz visszatérjek; előbb-utóbb…
Csörtetnek már az agymosott véglények, vadonában a manipulálható ember…
Hallgatom a vén aggastyán-este miccenő mocorgását… A vén Duna szennyes-szürke…
Minden hunyorgó csillagfényből kutató kíváncsiság les rád, motoz! Bimbót-teremtő jelenlétünk…
Babonázó pillanatok között, mikor megfeszült lelkembe szilánkos Akarat költözött…
Egyszer majd elmúlik, de még nem most – az Idő üzenete egyre körbe vesz, s nem tágít…
Seherezádé-vágyakkal dédelgetett, emberközpontú tündérmesékkel elhitettük…
Önző, kisstílű szektákká csoportosulnak az iskolák egzotikus Szépségei is! Hányan hívták…
Váltakozva peronon állunk. Állunk a megváltozott Időben; vakvágányok mellékzöngéjét követjük…
Kit a biztosított Magány világa már sokadszor bezárt; szellem s túlélés szabálya vezetget!